2014. szeptember 7., vasárnap

Csirkemellcsíkok, fokhagymás bundában, mentás-joghurtos uborkasalátával

A mai ebéd alapját egy jól bevált receptet adta, ami remekül működik alternatív lisztekkel is. Bár nem terveztem bejegyzést írni róla, férjem kifejezett kérésére mégis megteszem. És ezúton köszönöm neki, hogy mindig lelkes közönsége a kísérleteimnek és pusztítója a főztömnek. 


Hozzávalók/ 4 személyre
750 g csirkemell filé
3 tojás
200 ml tejföl
6 evőkanál liszt (2 evőkanál durum, 2 evőkanál Graham, 2 evőkanál zabpehelyliszt)
1 mokkáskanál sütőpor

bors
2 gerezd fokhagyma
olaj a sütéshez

 A tervezett sütés előtt 3-4 órával előkészítem a húst. A csirkemellfilét megmosom, lecsepegtetem, hosszú csíkokra vágom. A tojásokat egy tálba ütöm, kézi habverővel kicsit felverem, hozzáadom a tejfölt, a sütőporos lisztet és simára keverem. Sűrű palacsinta tészta szerűnek kell lennie, ha szükséges adok hozzá még lisztet. Ízesítem sóval, borssal, zúzott fokhagymával. Beleteszem a húst úgy, hogy mindenütt befedje a tészta, majd lefedve hűtőszekrénybe rakom. 
A kisütéshez bő olajat forrósítok, és kisütöm a csirkemell csíkokat. Papírtörlőre szedem.

Köretként hasábburgonyát és mentás-joghurtos uborkasalátát készítettem.

Mentás-joghurtos uborkasaláta

Hozzávalók
1 kígyóuborka
175 g joghurt
1 gerezd fokhagyma
pár mentalevél


Az uborkát nagy lyukú reszelőn lereszelem, lesózom és minimum 20 percet állni hagyom. A joghurtot elkeverem a zúzott fokhagymával, finomra vágott mentával, majd belekeverem az alaposan kicsavart uborkát. Érdemes tálalás előtt pár órával elkészíteni, hogy összeérjenek az ízek. Menta helyett készíthetjük kaporral is.


Katicának hálával! http://katarigo.blogspot.hu/2013/07/csirke-falatok.html

1 megjegyzés:

  1. Én is nagyon köszönöm a férjednek, hogy rávett hogy feltedd ezt a receptet, és neked is végtelenül köszönöm a sok szuper ételt amit igazán lelkifurdalás nélkül ehetek. :))) Épp a hűtőben pihen a husi, nagyon finom ebédünk lesz ma. :)

    VálaszTörlés